A KINDERGARTEN ALATT
HEGYEK KÖZÖTT, VIZEK FELETT
5. FELVONÁS
15. RÉSZ
Körbe-körbe
Az alsó barlangrendszer teljes csendjét felzavarta egy hatalmas csattanás. Denevérek reppentek fel a hirtelen ért zajra. Gyorsan próbáltak maguknak egy másik pihenőhelyet keresni. A járatból az elülő csend után több halk nyöszörgés hallatszott. Az ékkövek lassan ébredeztek a zuhanás után.
- Mindenki egyben van? –szólt Sztala egy kissé fájdalmason. Feje még mindig a kemény talajon volt. Méz felnézett majd körbepillantott.
- Úgy tűnik. –válaszolt két sóhajtás között az aranyszínű ékkő. Gyöngy az oldalára fordult, majd át a hátára. Azurit kinyitotta a szemeit majd felpattant riadtan körbepillantva a járatban.
- Hol van Krizo? Fent hagytam, mert még eszméletlen volt. –fordult körbe Azu. A többiek is felkeltek nehézkesen a földről. Sztala felpillantott a zsombolyra ahová Mangán indái lehúzták őket. A növények lassan eltömítették a jelenlegi egyetlen kijáratot. Sóhajtott majd a növények között észrevett egy trapéz alakú zöld ékkövet.
- Azt hiszem meg van Krizotil. –felvette az ékkövet a földről. A tenyerébe tartva is szinte szúróan égető érzést okozott a cseppkőnek. Azonnal odaadta Azuritnak, aki szomorúan nézte a fizikai test nélküli párját.
- Ez az én hibám… -szipogta a kék ékkő.
- Nem vagy hibás. Ha nem jössz nekünk segíteni, akkor már úton lennénk megint az Otthon felé! –nyugtatta Sztala miközben próbálta kivakarni a tenyeréből az apró tüskéket. Azurit szerencséje, hogy keményebb, mint Krizotil így őt nem bántják az ő szúrásai.
- Így van! Inkább légy büszke magadra! –mosolygott Gyöngy majd megölelte a szomorkodó Azut.
- Lehet, hogy igazatok van! –törölte meg a szemét a kék ásvány. Bezárta Krizo ékkövét egy égszín buborékba majd hazaküldte. – Nem akarom, hogy itt regenerálódjon és veszélybe kerüljön. Otthon kipukkasztom.
- Jó döntés! –Sztala elmosolyodott majd Méz felé fordult. Az aranyszínű tekintete tele volt félelemmel és idegességgel.
- Jól vagy? –kérdezte a cseppkő.
- Igen csak menjünk már el innen! Nem szeretek föld alatt lenni. –fújta Méz.
- Rendben, keresünk egy másik kijáratot. –nyugtatta őt a fúzió.
A csapat elindult egy folyosón bevetve magukat az ismeretlenbe. A falak szürkék voltak, semmiféle jele nem volt itt mészkőnek vagy kalcitnak. Pláne így cseppkőnek nem. Csak egy egyszerű sziklabarlang volt. Néhol érezni lehetett a humusz földes és szerves anyagban dús illatát. A falak nem voltak vizesek, minden csontszáraz volt.
- Nagyon remélem, hogy sikerül egy vizes helyet találni, mert lassan letelik az a 2 óra hossza. Aztán mehettek nélkülem. –húzta a száját Sztala.
- Nem tudod, hogy merre vagyunk? –kérdezte Gyöngy kicsit ijedt hangnemben.
- Ez a hely nincs rajta a térképemen, de amint hazaértünk és Méz megwoodoo-zta a barlangot bejelölöm. Csak semmiféle eszköz nincs nálam, amire jegyzetelhetnék. De hátha Oolit könyve tartalmaz valamit! –sóhajtott a fúzió. A folyosó véget ért és alattuk folytatódott egy üregben ahonnan fütyült a szél.
- Megnézed, hogy hova vezet? –szólt reszketve Méz.
- Igen, de Méz! Tudom, hogy azért rezegsz, mint a nyárfalevél, mert attól félsz te is cseppkővé válsz. Ez egy nagyon hosszú dolog, ha 15 évig lent laknál velünk, akkor elindulna a folyamat. Akkor tényleg megtelítődne az ékköved és átváltoznál. De így tényleg nyugodj meg! –felelte Nát kicsit unottan.
Letérdelt és a másik üreg mellett megérintette a falat. Lehunyta a szemeit majd egyenletesen kifújta a levegőt. A többiek csendesen várták a halk telepatikus megfigyelést. Sztala előtt ugyanaz a fekete, sötét kép jelent. Várta, hogy körvonalazódjon a lelki szemei előtt, hogy mi vár lent rájuk. De csak a sötét kép maradt. Semmi sem látott. Kinyitotta a szemeit, majd zavarodottan nézett a többiekre.
- Én… semmit sem láttam. Ez teljesen új, a képességem sose hagyott cserben. Remélem, csak a fúzió sok energiát vett el tőlem. Most annyit tehetünk, hogy bemászunk oda. –mesélte értetlenül a cseppkő. A csapat többi része is meglepődött, hogy nem lehet most megtudni, mi van alattuk. A fúzió elsőként ugrott le a járatba, majd lesegítette a többi ékkövet. A barlang ezen felén a levegő ismét páradús volt. A cseppköveknek mégis csak egy kezdetleges formája volt itt az uralkodó. Ezek a szívószál méretű szalmacseppkövek voltak. Azuritot kirázta hirtelen a hideg, ahogy az egyik sötét folyosóra pillantott. Valami borzasztó érzés fogta el.
- Szerintem, nem kéne arra mennünk. –nyelt egyet Azu majd lassan, hátul maradva követte a csoportot.
- Ez az egyetlen út. Ráadásul, lehet, hogy köze van a Keletiekhez ennek a folyosónak. –tette hozzá Nát miközben próbált koncentrálni a sötétben. Gyöngy ment utána, de nekiment véletlenül a párjának.
- Bocsánat, de van valami baj a szememmel. Nem látok. –hunyorgott a fiatal ékkő. Belekapaszkodott Sztala karjába majd úgy indultak tovább.
- Mi történik? –kérdezte idegesen Méz. A cseppkő megfordult majd csak megrántotta a vállát.
- Fogalmam sincs. Ilyet még nem tapasztaltam, de lehet csak szimpla fáradtság. Vagyis remélem. –szólt kicsi aggódással a hangjában Sztala.
- Mondtam, hogy ez egy rossz ötlet! –lázadt Azurit.
- Figyelj, akkor találj ki valami jobb ötletet! –mordult fel Nát. A kék ásvány elhallgatott majd elfordította a fejét.
- Bocsánat, csak ideges vagyok. Nem tudom, mi történik. –sóhajtotta Sztala majd ment tovább. Követte őt a kis csapat végig a sötétté vált üregen. A barlangban elkezdett egy gyenge szélmozgás elindulni. A cseppkövek ismét eltűntek felőlük, helyette fekete sziklák tarkították a helyet. A hely kanyargott, de ugyanolyan tágad maradt. Néhol hallani lehetett a felreppenő denevérek sikítozását. Az üreg végtelennek tűnt, ahogy mentek és mentek, de még mindig nem találtak kivezető részt. A falak lassan szűkülni kezdtek körülöttük, majd véget ért a folyosó. Onnan felfelé egy aknabarlang nyílt. Innen hideg levegő áramlott, vele pedig együtt vízcsepegés törte át a csendet… plusz valami más.
- Hallottátok? –kérdezte Gyöngy meglepetten. A többiek is megálltak majd elkezdtek hallgatózni. A halk csepegés mellett beszélgetés hangja szakította meg a csendet.
- Ez… egy társalgás? –kérdezett vissza Méz. A cseppkő szemei felcsillantak majd a kürtőhöz ment. Csendesen figyelt. Két ékkő hangja hallatszott, akik épp egy őrjáratról beszélgettek. A hangjuk dallamos volt, akár a cseppköveké.
- Gyertek utánam, azt hiszem találtunk valami érdekeset! –szólt halkan a csapatának Sztala. Próbálta visszafogni izgatottságát. Csak vett egy mély lélegzetet majd felugrott az aknabarlangban. A lábait a zsomboly falának érintette, hogy fel tudjon rugaszkodni. Tit képes dacolni a gravitációval és akár a plafonon is képes könnyű szerrel végig tud futni. De most, Sztala lába megcsúszott és visszazuhant az üregbe a többiek közé. Hasra zuhant majd elterült a földön. Gyöngy hozzásietett, hogy ellenőrizze minden rendben van-e a párjával. Nát idegesen kifújta a levegőt, amitől felszállt a talajon lévő por.
- Na jó, komolyan… mi a frász van velünk? –kérdezte nyöszörögve, de egyre mérgesebben a cseppkő. Gyöngy és Azurit felsegítették őt majd leporolta magát. Méz szemei pásztázták a barlang végpontját. Tekintete hirtelen rémült lett majd megbökte Azu oldalát. A kék ásvány ránézett, de az aranyszínű a folyosó vége felé biccentett. Azurit pupillái is az ijedtségtől a kétszeresükre tágultak.
- Ömm Sztala. Azt hiszem rájöttünk mi a bajotok. –sóhajtotta enyhe félelemmel a kék ékkő.
- Mégpedig? –morogta Nát miközben porolta magát.
- Melyik is, azaz ékkő, akik a területük védelme érdekében képesek már cseppkövek másodlagos képességeiket megszüntetni? –szorította ki a fogai közül Azu majd biccentett a folyosó végére. A plafon és az oldalfalak borítva voltak görbecseppkövekkel. Az irányuk teljesen megcáfolt minden törvényt, ami az erőre és a súlyra hat. Sztalán végigszaladt a felismerés és kirázta a hideg. Ezzel egyszerre egy rövid fényességben szétesett alkotóira.
- Heliktitek… -szólt remegő hangon Mit.
Folytatjuk ;)