Steven Universe HUN-wiki
Advertisement

Egy kis betekintő a fanfictem világába

Sziasztoook! Itt Sztala és ma egy rövid betekintőt adok nektek arról, miképp találtam ki ezt a kissé drámaira sikerült történetet.

Nos, honnan is jött az alap koncepció?

Hmm, kezdjük a történetet 2015. június 16-tal . Ekkor kezdtem el a kötelező nyári gyakorlatomat az Aggteleki Nemzeti Park területén. Napi szinten jártuk át a barlangrendszer összes zugát, és itt csöppentem bele a cseppkövek világába. Minden nap végighallgattam ugyanazt a szöveget amit a túravezető mondott az aktuális turistacsapatnak és engem is elkezdett egyre jobban érdekelni a csepegő kövek világa. Mesélték, hogy még mindig vannak olyan barlangrészek amit nem sikerült feltárni, de a kutatócsoportok dolgoznak rajta. Talán ez volt az a pillanat amikor a fejemben megszületett egy testvérpár akik egy barlang lakói. Ez volt Sztalaktit és Sztalagmit.

Az eredeti történet szerint is a barlangrendszer a Kindergarten alatt futott végig, viszont itt csak Tit és Mit volt az egyetlen cseppkő. Nem volt egy városnyi az ő fajtájukból. Emiatt az Otthonvilág vadászni kezdett rájuk. Egy alkalommal pár kvarcot küldtek értük és ekkor alkották meg először Sztalagnát fúzióját. A kvarcok elintézése után viszont már szétválni nem tudtak többeé. A vadászata úgy fejeződött be, hogy maga YD (ekkor még csak arról tudtunk hogy létezik, de azt nem tudtuk hogy akkora mint egy 10emeletes ház) megy érte aki szoborrá változatja őt hogy később érte menjenek. Viszont a Kristály Ékkövek hamarabb találták meg.

Itt nem voltak mellékkarakterek mint Barlangi Gyöngy vagy Topáz, csak maga a főszereplő.

Aztén később nem így alakult, és hosszú gondolkodás után megszületett ez a történet és ennek a mellékszálai amiket még nem publikáltam eddig. ;)

De pár érdekesség:

- Az első karakterem nem a Tit-Mit-Nát kombináció volt hanem Kék Topáz. Semmi köze nem volt a cseppkövek világához, hanem ő Lapis barátjaként jelent meg. Belépett a Crystal Gembe csak amiatt hogy információkat szerezzen róluk Kék Gyémántnak.

- Topáz eredetileg vízelemű volt. A későbbi tanulmányozások és rengeteg szakirodalom után lett elektromos. Mivel ha egy darab topázt megdörzsölnek az sztatikussá válik.

- Topázt Lapis jóbarátja, később platói szerelmeként akartam megcsinálni egy pár részes fanfictbe. 

- Tit haja az első rajzokon két copfban lógott és egy tincs takarta a szemét.

- Tit fegyvere, kalapács helyett egy fúró volt.

- Azurit (Topáz) roncsolt formája egy viharmadár (Törölt)

- Barlangi Gyöngy alkata erősebb mint egy szimpla Gyöngynek, mert ez a barlangi képződmény két tenyérnyire is megnőhet. Viszont rokonságban áll ugyanúgy a mélytengeri ásványokkat mivel összetétele ugyanúgy kalcium-karbonát (CaCO3).

- A Földi Ékkövek mindegyike (kivéve a Szelenitek) összetétele kalcium-karbonát.

- Az egykori Földi Ékkövek a Kalcitok, Aragonitok, Rézásványok és a Gipszek.

- A Rézásványokból lettek később az Azúrmalachitok.

- Topáznál azért is esett a névválasztás az Azuritra mert azzal a kővel szokták néha hamisítani a topázokat.

- Sztala körübelül 6000 éves.

- Még kényszerfúzió volt, minél többet regenerálódott Sztala, annál több lett a vörös tincse.

- Eredeti tervek szerint Sztala haja a földig ért.

- Barlangi Gyöngy egy mellékszereplőként kezdett a fanfict első pár részében. Ráadásul eredetileg egy elég arrogáns és komor természetet adtam neki. Hozzátenném, hogy Topáz bebuborékolt ékköve áldozatul esett volna neki.

- Méz Kalcit, Sztala szöges ellentéte. Méz a felszínen még Sztala a föld alatt "uralkodik". Méz haja rövid, addig Sztaláé hosszú. Méz rendkívül befeléforduló még Sztala kicsit nyitottabb az idegenekkel szemben.

- Ennek ellenéze is, valamilyen szemszögből Méz és Sztala egy és ugyan az. Mind a ketten egy Fehét és egy Narancs Kalcitból állnak (Mit és Tit ezek voltak). A magasságuk, az alkatuk és még a hajuk is ugyanolyan elől. 

- Méz Kalcitról még az elején is tesz említést Azúrmalachit, csak nem név szerint.

- Imperial Topáz harcolt Méz ellen és vesztett.

- Méz képes repülni a hátán lévő szárnyszerű kendőkkel.

- Eredetileg Azurit összetöri Imperialt (Törölt).

- Egy szavazással lett meghatározta Azurit sorsa. 

-  Azurit idősebb mint Imperial. 

- Sztala roncsolt formája utalás arra, hogy ha egy cseppkőnek nem megfelelő az a közeg többé ahol kifejlődött akkor kiszárad és megtelepednek rajta a növények.

- Krizotil tulajdonképp tűz, sav és lúgálló ékkő.

- Egy régi terv alapján a Mérgező Ékkövek többször próbálják Sztalát elrabolni és a vezérük Krizotil lett volna. (Törölt)

- Bár a fanfictben Krizo-t lenézik, de a való életben a krizotilazbeszt egy rendkívül mérgező ásvány.

- Krizo ékköve a nyakán helyezkedik el utalva a betegségre amit okoz. (gége és tüdőrák)

- Krizo csak akkor mérgez ha ő is azt akarja.

- Azurit és Krizo nagyon jó barátok voltak addig még a kék ékkő el nem tünt.

- Eredetileg Méz Kalcit átkozta meg a Földi Ékköveket hogy ne legyenek képesek a fúzióra. (Törölt)


Ennyi jutott eszembe, köszönöm hogy eddig is velem tartottatok és remélem továbbra is kitartotok mellettem :)

Advertisement