5. fejezet
Az új
Hetek teltek el az új ékkő felfedezése és Opál meg Onix Zirconiává válása óta. Hiába az új ékkő nem igazán reagált semmire. Az Árnyék Ékkővek nem igazán tudták, hogy mihez kezdjenek vele.
- Onix. - emelte fel a fejét Pharah, de aztán a fúzió rávillantotta két csillogó szemét - Vagyis Zirconia. Onix mesélte, hogy rendelkezik a feltámasztás képességével. Talán megpróbálhatnátok. - Zirconia tekintetét komolyan Pharáhról az inaktív ékkőre szegezte majd behunyta a szemét és fényesség vette körül. Hirtelen a fúzió alkotóira vált szét.
- Hé, azért azt nem mondta, hogy szakadjatok szét! - kiáltott fel a kvarc. Onix egyből odaült az ékkő mellé és Viola hátra dőlt a falnak.
- Úgy döntöttük, hogy mivel még a fúziónk instabil ezért jobb ha egyedül végzi a dolgát... - válaszolt közönbösen Opál.
- De ezért ugye nem haragszol? - fogta szaván Padpa a lila Opált.
- Nem, ez a kötelessége... - bújt a hajába.
Onix csak hallgatta a beszélgetést, de semmi kedve nem támadt közbe szólni. Kezébe vette az ékkövet majd a markába zárta. A másik három ékkő csodálattal nézte. Onix lecsukta szemeit és mikor azok újra kinyíltak ragyogni kezdtek. Száját kitátotta résnyire és mormolt valamit. Aztán kinyitotta két markát amiből a szobor ékkő felemelkedett és szintén fénylett. Onix ismét lezárta szemeit és ájultan eldőlt. Opál odaugrott mellé és letérdelt, hogy Onix feje ölében landoljon. Az ismeretlen ékkő fényessége először virág formában jelent meg aztán felkezdte venni egy normális ékkővét. Aztán megjelent készen: halvány zöld bőre, zöldből rózsaszínbe átszínesedő haja és egybe részes díszes ruhája volt. Az új ékkő mintha utánozná Onixot szintén ájultan ért földet.
- Tegyetek fel egy hinta ágyat neki! - utasította a két ékkővet Viola, hogy mozgosítsák magukat.
A Tita és Padpa bólintott és elsiettek. Opál addig felemelte a fekete ékkővet és a szobájukba vitte. Az ágyra lefektette őt majd elsietett. Viola mikor visszasietett látta a zöldes ékkő szétcsúszott testét a hinta ágyban. Tekintetét a két ékkőre vetette:
- Azért betehettétek volna normálisabban... - nevette el magát majd a tábortűz mellé leült barátaival.
- Én hozzá sem értem, ki tudja hogy milyen! - válaszolt Pharah. - Tita rakta be úgy.
- Na azért te se vagy kis aranyos! - emelte fel a hangját Titánium - Még én beszéltelek le róla, hogy ne kösd meg normálisan a hintaágy kötelét... - Opál ránézzett Padpára.
- Csíny? - próbálta menteni magát - Na jó, de valljuk be, örülök hogy látlak téged.
- Eddig is láttál.
- De most újra önmagad vagy. Zirconia volt amikor napokig meg se szólalt...
- Igaz - szólalt fel újra normális hangnemben Tita.
- Mert Onixxal beszélgettem... számunkra jó napok voltak. - mosolyodott el a vezető és a semmibe meredt.
- Örülök, hogy boldogok vagytok! - bújt mellé Padpa.
- Én is - és Tita is követte Padpát.
Az az este az emlékek felidézéséről szólt. Mikor a hold a legmagasabban járt mind elvonultak a szobájukba. Csodás éjszaka volt, talán még a csillagok is fényesebben ragyogtak. A szél nyugodtan fújta a fák lombjait. Csak a levelek susogását lehetett hallani. Az ékkövek csak másnap reggel találkoztak újra. Opál mikor felkelt látta az alvó Onixot. Arcát megcsókolta, aki nagy nyöszörgés után csak ennyit bírt kinyögni.
- Még öt percet! - támasztotta Onix az arcát párnájába amitől ez a pár szócska torzultan jött ki a szájából.
- Rendben - simogatta meg a lila a hátát majd elsietett.
Az új ékkő még aludt, mint Opálon kívül mindenki. Viola nem hezitált és leült közvetlenül a hintaágy mellé. Nézte ahogy alszik esetleges új társa. A szobor ékkő csendesen aludt, de még ígysem tudta elvonni Opál figyelmét. Látta rajta a kimerültséget, de nem bízott meg benne teljesen. Nem akarta, hogy amikor felébred elmenekülhessen. Hirtelen az ismeretlen ékkő kényelmesen az őt páztázó lila ékkő felé fordul és kinyitja a szemét. Mikor az ismeretlennél kivilágosodik a kép látja az őt figyelő számára új ékkővet. Találkozott a két szempár és az új ékkő ijedtében hátra esett a hintaágyból a földre. Az nagyot nyekkent. Opál felállt és kinyújtotta a kezét:
- Jól vagy? - a másik rémültében nem mert megszólalni - Nyugi, nem bántalak. - mosolygott rá. Az idegen vette a bátorságot és belekapaszkodott a kezébe, mire Viola felhúzta őt és bele ültette a hintaágyba. Opál leült mellé és az idegen már szólásra is nyitotta volna a száját, de a lila nem hagyta - Á-á-á! Előbb én kérdezek: Ki vagy te? - a másik meg se mert szólalni majd szúró tekintetet vetett rá a vezető.
- öh - csak ez jött ki a száján majd összeszedte magát - Az én nevem... - felemelte a fejét - Atlantiszit.
- A neveden kívül tudsz valami mást is mondani?
- Nem.. vagyis nem tudom. Nincsenek emlékeim... - fogta a fejét a zöld ékkő. A másik bólintott.
- Rendben, árassz el kérdésekkel! - dőlt hátra Opál.
- Először is: hol vagyok?
- A Földön méghozzá Európa egyik eldugodt részén, azon belül Árnyék Ékkövek főhadiszállásán - hadarta.
- Árnyék Ékkövek?
- Igen, nem vagyok egyedül a semmi közepén, én vagyok Viola Opál, a vezetőjük.
- És mikor vagyunk? - kicsit megzavarodott erre a kérdésre Opál.
- Kérlek szépen... - gondolkozodt el - miútán a megszállás végetért, reméljük.
- A Hazavilág eltűnt innen? És még Pink Gyémánt is itt hagyta szeretett bolygóját? Mégis miért?
- Öhm.. - vágott tudatába a felismerés, hogy már jó ideje lehetett a föld alatt - Akkor mégis tudsz valamennyit! Mármint a Hazavilágról...
- Tudok, ez alap...
- Melyik Gyémánthoz tartozol?
- Pinkhez, mégis miért?
- El kell mondanom valamit: nem tudom mióta voltál kővé dermedve, de a Gyémántod halott és egy háború is kitört emiatt... - Atlantiszit elsápadt a szavak hallatára.
- Ki ölte meg?
- A neve Rózsa Kvarc, a mi ellenségünk is mert megölt egy számunkra is szeretett ékkövet... de erről inkább nem mesélnék. - Atlantiszit a távolba meredt. Teljesen elveszettnek érezte magát. De mégis újra kérdezett.
- A háború?
- Az egy sugárral ért véget ami korruptá változtatja az ékkőveket. Nekünk sikerült megmenekülnünk, mert egy új tagunk értesített minket.
- Értem - pár percen keresztül csak némán ültek, de Viola megtörte a csendet.
- Most, ha nem bánod, bemutatnálak a többieknek is. Csak kövess! - állt fel és indult meg a templom felé. Atlantiszit követte.
Az ékkövek már nagyban éledeztek. Mindenki a reggeli sugarakhoz hűen frissek voltak. A tájat pára lepte, mindent vízes fű illata borított. A madarak csiripelésén kívül csak egy távoli szarvas bőgését lehetett hallani talán ahogy próbál magának párt találni. Viola haptákba megállt a templom előtt és odasereg lett a másik három ékkő is.
- Először is, jó reggelt mindenkinek! Másodszor, szeretném bemutatni Atlantiszitet! - állt arrébb hogy megmutassa a háta mögött bujkáló zöld ékkövet. Atlantiszit meglepődött és teljesen elvörösödött.
- Szia! Én Titánium Kvarc vagyok, de csak hívj Titának! - nyújtotta lelkesen kezét Tita aki miútán bátorkodott Atla a kezébe adni a sajátját jól megrángadta a kvarc azt. Pharah elhessegette onnan Titániumot majd ő kezdett.
- Én meg Padparadsha, de engem is becézhetsz Pharáhnak vagy Padpának! - majd átadta a stafétát Onixnak.
- Az én nevem Onix és még nem adtak nekem nevet, de nagyon örülök, hogy megismerhetlek - ölelte meg.
Atlantiszit még mindig szótlanul állt. Nagyon félt igazából. Majd Opál megbökte oldalról.
- Még be kell mutatnom valakit! - és ránézett párjára aki csillogó szemekkel nézett vissza - Onix...
Egymásra mosolyogtak majd Onix odalépett hozzá és megcsókolta. Ékköveik fényleni kezdtek és egyesültek. Atlantiszit hátra hőkölt mikor meglátta a fölé magasodó fúziót.
- És még utoljára engem is meg kell ismerned, Zirconia a nevem! - nyújtotta a kezét, de csak ATlantiszit remegésére lett figyelmes - Na gyerünk! Engem már ismersz! Mármint az alkotóimat... -nevetett fel, de látta, hogy még mindig fél a zöld ékkő. Megfogta a karjainál és felállította őt - Sokk? Sokk. - elgondolkozodt majd újra beszélni kezdett - Figyelj, nyugodj meg, itt senki sem fog bántani amíg én nem mondom és nem is fogom mondani, mert látom rajtad hogy ártalmatlan vagy. Szóval inkább felteszek neked egy kérdést: Szeretnél-e csatlakozni hozzánk? - mindenki meglepődött Zirconián.
- Biztos, hogy ez a legmegfelelőbb? - kérdezte Tita.
- Semmi gond, tudom mit csinálok. - majd ismét Atlára meresztette két égkék szempárját - nos, mi a válaszod? - Atlantiszit hezitált. Nem tudta, hogy hogyan kezelje egyáltalán, de aztán hirtelen képes volt kitekinteni ezek mögül és figyelmes lett a Föld adta értékes nyugalomra. Másrészt talán Zirconiáék az egyetlen épen maradt ékkő kólónia. Rajtuk kívül csak szörnyekkel találkozna. Behunyta a szemét és válaszra nyitotta a száját.
- Igen, csatlakozok! - Zirconia elmosolyodott
- Akkor, új tagunk, üdv köztünk! - egyből felkapták Atlantiszitet és körbe vitték a táborban.
- Már tudom mi lesz a beceneved! Atla! Az olyan jól hangzik! - kacagott rá Titánium.
Az egésznap Atláról szólt, próbálták megismerni. Kiderült Atla képessége: irányítani tudja a növényeket! Egyszer egy nyugodt pillanatában odament Zirconiához.
- Szeretnék mondani valamit neked..
- Igen, figyelek.
- Az egyiket különösképpen Onixnak címezném: azt, hogy nagyon köszönöm, hogy segített újra alakot ölteni! - Zirconia kicsit elkönyesedett szemmel, de megöleli új társát.
- Ezt meg ő küldi.
- A másikat meg kérni szeretném! Légyszíves, vigyél el a csatatérre, ahol összecsaptak a mieink.
- Érdekes kívánság, de megteszem! Holnap reggel elviszlek oda.
- Köszönök mindent!
Itt is ért volna véget ez a rész, köszi hogy elolvastad!